Építési rendszerünk képekben
Az alábbiakban próbáljuk közérthetően, elsősorban a nem szakmához közelálló látogatóinknak bemutatni a műszaki tartalom menüben leírtakat , (azaz hogy milyen minőség tartozik az alapárunkhoz) egy konkrét házépítés képeivel illusztrálva, melyet 2008 őszén kezdtünk.
A ház már készen 2010-ben

Mint látható Egerben ritkán építhetünk még beépítetlen telekre, általános a régi, legtöbbször tufaház elbontása utáni kezdés.

Egy már meglévő, régi ház mellé történő építés rengeteg építési "ínyencséget" hoz magával. Példánkon a szomszéd ház alapozási síkját szakaszos aláalapozással le kellett vinnünk az új ház alapozási síkjára. Csak ezután jöhetett az új alap szintén szakaszosan, melynek eredménye a megfelelő kivitelezés mellett a szomszéd ház repedésmentessége lett az építés alatt.

Az alapozás általában sávalap és 50 cm széles normál családi ház esetén. Az alapozás mélységének meghatározására a rendkívül változatos talajviszonyok miatt ajánlott talajmechanikai szakvéleményt kérni. Árunkban 100 cm-es alapmélység van benne, általában C12/24K betonból.
Az alapszakaszokra jutó terhet talpgerenda osztja el. A vasalás általában 6 db 12 mm-es fővas, a kengyelezés 8 mm-es betonacélból 30 cm-enként.

Talpgerenda bezsaluzva látható betonozás előtt. Keresztmetszet általában 40x40 cm. A talpgerenda nemcsak külön, hanem az alaptesttel együtt is készülhet, ha a terepviszonyok megengedik, de ilyenkor emeljük a teljes alaptest betonminőségét C16/24 K-ra.
Talpgerenda bebetonozva C16/24KK betonnal.


Kizsaluzás után a gerendák illetve egyéb esetben a zsalukő lábazat közötti feltöltésének első szakasza látható géppel, tömörítés előtt.
A zsalukő lábazat egyébként C16/16KK betonkitöltéssel készülhet, a sorok közt duplán vezetett 8 mm-es betonacéllal, függőleges tüskézéssel. (az árban 2 soros lábazat van)

A feltöltés tömörítése (döngölő béka) után a szennyvíz és vízellátás aljzat alatti vezetékeinek elhelyezése következik megfelelő lejtésben a ház alapja alóli kiállásig.
A WC, mosdó és kazánfelállások pontos helyének ellenőrzése után a homokágyba rakott csöveket homokkal tömörítjük, majd a 10-15 cm vastagon elterített kavics aljzat tömörítése jön.


A kész tömörített kavics vagy zúzottkő aljzatra hegesztett hálós vasalást helyezünk el megfelelő átfedéssel. A vas általában 7 mm -es vas 15x15 cm-es osztásban, mely az erős betonnal a válaszfalak alapjául is szolgál a legtöbb esetben.
Nagyobb fesztávoknál szükség lehet külön talpgerendás válaszfal alapra is.

Vasalt aljzat betonozása 12-14 cm vastagon C16/16K betonból.
Szigetelés függőleges felületen,ún.szigetelés tartó falra.Kívül a támadó víz elvezetésére egyenletes szemszerkezetű kavicsszűrővel védett, geotextillel fedett draincső szolgál, melyet a csapadékvíz elvezető rendszerbe kötöttünk.


Főfalak 38 cm-es HS jelű nútféderes Porotherm falazóblokkal. Láthatóak a nyílásáthidalások
Porotherm áthidalókkal, kisméretű téglából rakott nyomott övvel. A készültség a födémzsaluzás előtti.


Az utcai homlokzat trapéz alakú nyílásait helyszíni
betonozással oldottuk meg.


E házon az általánosan használt "E" gerendás - béléstestes födém helyett monolit, 18 cm vastag, C20/16KK betonból, egyedi vasalással tervezett födémet alkalmaztunk a változó fesztávok miatt.
Támoszlopokkal tartott, faszerkezetű, deszkazsalut használtunk.
A vasalás hegesztett acélhálóval történt kiegészítő szálvasakkal, statikus terv szerint. A monolit födém előnyeit kihasználva a villanyszerelés csövezése előre elhelyezhető.
A födémszél lezárása, a koszorúvasalás valamint a kettős (HERATEKTA + NIKECELL) hőszigetelés látszik a koszorún.

A födém betonozása betonszivattyú segítségével. A beton vibrálása szükséges a beton megfelelő teherbírásának érdekében.
A tetőtéri térdfal zsaluzása HERATEKTA hőszigeteléssel és betonozása. (betonminőség:C16/16KK) A nagy képen láthatóak a felső k
oszorú és a tetőrész tartó pillérei is.

A tetőszerkezetből egy vápacsatlakozás látható . A szarufák 10/15 cm méretűek, a talpszelemen 15/15 cm-es. A faanyag mindig gombaölő és égéskésleltető anyaggal kezelt, melyet a piros vasoxid festékkel teszünk láthatóvá. A kezelés elsősorban mártással készül, de téli munkáknál utólagosan végezzük permetezéssel, amint a hőmérséklet engedi.


Itt a szarufákra az ellenlécezés segítségével felfeszített tetőfóliát látjuk, mely a porhó ellen is védelmet nyújt. A felületkezelt tetőléc mindig az erősebb: 30x50 mm keresztmetszetű. A hajlat illetve szegély bádogozása alumínium lemezből készül a még felrakásra váró függőeresz csatornával együtt. A csatornatartó vasak már fenn vannak.

A piros MEDITERRÁN betoncserép héjalás előnyei a szélbiztosságban és a kitűnő méretpontosság miatti jó zárásban is megmutatkoznak! A vápa vonalában a cserepek összevágása és rögzítése a későbbiekben történik.


Példánkon szereplő műanyag nyílászáró elhelyezése korszerű, tokon keresztüli rögzítéssel történik. A kiékelt tok és fal közti hézag tömítését poliuretán habbal végezzük.
A képen Porotherm válaszfal látható a villanyszerelési csövek helyének horonymarása után.


A vakolás előtt a sarkokon fém élvédőket ragasztunk fel.
Belső munkáktól a befejezésig

A válaszfal és monolit födém csatlakozása látható, melyet a régi hagyományos, kiékeléses módszer helyett, rugalmas PUR hab kitöltéssel oldunk meg.
Az esetleges nagyobb födémterhelésből adódó mozgást így a válaszfal maradandó sérülés nélkül viseli el.

A vízbeállás szerelésekor elengedhetetlen az ilyen vagy hasonló, cserélhető betétes szűrő használata.
Az új vízrendszereknél mindig van szennyeződés a csövekben, így a kerámia betétes csaptelepek élettartama jelentősen növelhető.

Rehau műanyag csövekkel szerelt mosdó csaptelep beállás látható, védőcsőben , ledugózva.
A gépészeti csövek elhelyezését - ha lehet -, vakolás után végezzük, így a falikorongok falsíkhoz viszonyított elhelyezése teljesen pontos.

Példánkon egy felső szintre vezető teljes gépészeti felállás van.
Fűtés, hideg-meleg víz, szennyvíz tisztító idommal.
Az alapvezetékek lerakása után, az aljzatbetonozás előtt rendkívül fontos a rendszer nyomáspróbája, melyet általában vízzel, "mostoha "

körülmények között levegővel (kompresszor segítségével) végzünk.
A képen a fűtésrendszer próbája egy radiátor kiállásnál.

Az vasalt aljzaton elkészített talajnedvesség elleni szigetelésre kerülnek a védőcsőben vezetett gépészeti vezetékek.
A következő réteg az 5 cm vastag lépésálló (EPS100) Nikecell hőszigetelés. A csövek gyakorlatilag a hőszigetelésben helyezkednek el.

A hőszigetelés után egy vastag PE párazáró fólia terítés következik.
Ha padlófűtés nincs, mi akkor is alkalmazunk az aljzatbetonban egy 4,2 mm-es 15x15 cm-es hegesztett hálós vasalást, mely a teherelosztást segíti a pontszerű terheléseknél . Így esélyt sem adunk az aljzatbeton megrepedésére.
Az aljzatbeton vastagsága a végleges burkolat alatt 6-7 cm, betonminőség: C20-08 KK.
Következik: festés, burkolás, asztalos munkák


Fenn egy WC burkolata látható olasz csempével, a szokásos kristályporcelán WC - csészével és tartállyal.
A fürdőszobák elengedhetetlen gépészeti felszerelése a törölköző-szárító radiátor, mely padlófűtés esetén az esetleg szükséges kiegészítő fűtőtest szerepét is ellátja.
A kétszer glettelt és csiszolt valamint alapozott falakra, 2 réteg diszperziós, pasztell színű festék kerül. Az utolsó réteg festék közvetlenül az ajtók elhelyezése után készül, hogy az ajtótokok akrilos tömítése is lefesthető legyen.

A padlófűtésen olasz fagyálló kerámiát használtunk. A ragasztás természetesen flex ragasztóval történik.


Az alapárban szereplő utólagos elhelyezésű fóliás ajtók nagy színválasztéka, lehetőséget ad az egyéb bútorokkal, esetünkben gardróbszekrények színével történő hangolásra.

A konyhabútort nem tartalmazza alapárunk, de saját asztalos beszállítónk segítségével a beköltözésre a beépített bútorok is a helyükön vannak. lásd: kereskedelem/ nemesfa menüben is!

